Gyönyörű kora nyári délután van, én mégis az ágyam lábánál kuporgok, miközben Domino fejét simogatom és a naplóm olvasom. Egy évvel ezelőtti írásom nézem, de szememben egyre gyűlik a könny. Egy éve volt az a baleset, amibe apa meghalt. A gyönyörű Laznami nyergében vágtázott a military pálya terepszakaszán, amikor az egyik akadálynál csúnyán estek. Apához kihívtuk a mentőket, de mindhiába, már nem tudták megmenteni. Laznami bal hátsó lábán nyílt törés volt, és a sérülés miatt kezdett elvérezni, így hát el kellett altatnunk. Anyának és nekem is nagyon fájó hetek-hónapok teltek el. Anyát annyira megrázta ez a lovas baleset, hogy eltiltott a lovaktól. Egy éve még simogatás szinten sem érintkeztem lóval. Hiába próbáltam meggyőzni, mindig az ő vasakarata győzőtt. Szerencsére fél éve megkaptam Dominot, a dalmatát. Nagyon szoros kapcsolatban voltunk és szinte minden időnket együtt töltöttük. Szép környéken éltünk, de két hete anyukám elhatározta, hogy költözünk. Szeretett volna minden fájó emléktől megválni. Nekem nem túl sok hangulatom volt a költözéshez, hisz a régi jóbarátoktól búcsúzni kell, és újakat kellene keresni. Főleg, hogy ha be tudok majd illeszkedni... Bath városát néztük ki új életünk állomásának. Abban reménykedtem, hogy az új környezeti változás majd megenyhíti anyukám szívét, és újra kezdhetek majd lovagolni. Főleg ha lesznek a környéken lovak. Semmit sem tudtam leendő otthonunkról, csak annyit, hogy egy kisebb keretesházban fogunk lakni, a város szélén. Nagyszerű, még reggelente buszozhatok is... Önsajnálatom után elkezdtem összepakolni. Lovas cuccaim csak két dobozba fértek el. Reméltem, hogy még hasznukat vehetem valamikor. Egy éves korom óta lovagoltam egészen apukám haláláig, de már nagyon szerettem volna újrakezdeni. Miután szinte teljesen végeztem a pakolással, lementem a konyhába. Anya éppen mosogatott.
- Szia kicsim! Holnap jön a kamion, ami majd viszi a cuccainkat. Mi 8-kor indulunk.
- Már olyan korán? Akkor átmehetek Lillian-hoz? - néztem anyukámra kérlően
-Persze! Vettem is a barátaidnak egy-egy bonbont, hogy elbúcsúzzatok - nézett rám mosolyogva
-Köszi szépen!:)
Dominot is vittem magammal, mert Lillian kutyája Domino legjobb haverja volt, pont mint mi, gazdáik:) Csöngettem.
Lillian nyitott ajtót, de ahogy benéztem, minden barátom ott állt.
Sziasztok! - köszöntöttem őket meglepetten
- Szia Amy! Gondoltunk, így az utolsó itt töltött napodon összecsapunk neked egy kis bulit!:) - mondta nevetve Lillian
- Jaj köszi szépen, de igazán nem kellett volna!
-Dehogynem! - ordították kórusban
A búcsúbulimon nagyon jól szórakoztunk. Volt kaja, pia, tánc, fürdés és volt egy póni is. Titokban ráültem, de anyukámnak erről nem szóltam. Lehet, hogy leharapta volna a fejem...xD
Este felé hazamentem, mert még pár holmimat össze kellet pakolnom. Miután végeztem, lefeküdtem aludni, mert már nagyon fáradt voltam.
Másnap 6-kor keltem, mert segítenem kellett a cuccokat a kamionra rakni. Dominót is benavigáltam a szállítóketrecébe, majd anyukámmal együttes erővel beraktuk a kocsink hátuljába. Majd elindultunk. Az út 5 órás volt, de háromszor megálltunk, hogy Dominó elvégezze ügyes-bajos dolgait, nameg kinyújtóztassa a lábait. Mi fél 2-kor ártünk az új házunkhoz. Nekem tetszett, mert jó nagy rét volt mögötte. Tökéletes kutyasétáltató hely. A kamion utánunk fél órával gurult be, és elkezdtünk kicsomagolni. 5 óra felé mindketten rendesen kifáradtunk, így anyukám olvasott, én pedig Dominóval elindultam felfedezni a környéket. Úgy fél órája mentünk egy szép erdei ösvényen, amikor szembe jött velünk egy lovas és  egy beagle. A beagle rögtön odarohant hozzánk, és heves farkcsóválás közben megismerkedtek Dominóval.
- Jaj bocsi Folti viselkedése miatt! Mindig odarohan más kutyákhoz! - nézett rám bocsánatkérően a lovas.
Kedves lánynak tűnt, úgy 13-14 éves lehetett, és középhosszú barna haja volt, amit most egy hajgumival összefogott.
- Semmi baj! Én és Dominó is szereti más kutyák társaságát! - mondtam mosolyogva
- Én amúgy Jessica McDear vagyok, de hívj csak Jess-nek! Te amúgy merre laksz, mert még nem nagyon láttalak erre.
- Én pedig Amy McKensy vagyok. Hát igazából csak ma költöztünk ide, csak a pakolás fáradalmai elől kijöttem ide a szabadba. - mondtam, miközben vágtam egy fintort.
-Hát akkor üdvözöllek a mi unalmas kis városunkban. Az egyetlen szórakozási "központ" itt a környéken a helyi lovasiskola. Ja tényleg, ő a lovam Milka. - mutatta be Jess a lovát
- Régen én is sokat lovagoltam, de mióta,....- majd elmeséltem Jess-nek az én kis történetem
- Hát nagyon sajnálom! Remélem anyukád szíve majd megenyhül, különben belepusztulsz az unalomba. Bocsi, de mennem kell.  Azt ígértem, hogy fél 7-re otthon leszek! Örülök, hogy megismertelek! Szia! - majd megfordította Milkát és elvágtáztak
- Szia! Én is örültem! - kiáltottam utánuk. Örültem, hogy ilyen hamar szereztem egy ismerőst. Nagyon reménykedtem, hogy jó barátság alakul ki köztünk, mert kedves lánynak tűnt.
Én is lassan hazaindultam, mert kezdett sötétedni, és anyukám azt mondta, estére rendel egy sajtos pizzát.
Miután anyukámmal jóllaktunk, elkezdtünk beszélgetni, majd lassan a lovakra terelődött a téma:
-Képzeld anya, kutyasétáltatás közben találkoztam egy lovas lánnyal. Nagyon kedves volt, és mondta, hogy van a városban egy lovasiskola. Arra gondoltam, hogy újra elkezdhetném a lovaglást. A lovak nélkül csak félember vagyok. Anya, kérlek engedd meg! - néztem könnyes szemmel anyára
- Nem tudom Amy. Ezt még át kell gondolnom. Holnap estére adok választ rendben? - nézett rám anya
-Rendben anyu! - nem nyaggadtam tovább, mert az eddigi reakciók sokkal rosszabbak voltak, így láttam egy csöpp reményt.
Este megnéztünk még egy filmet, majd felmentünk aludni. Kimerítő nap volt a mai.